Történetem

 

3. fejezet

Valami, amin össze lehet veszni

Mikor végre leszálltunk a buszról, hazafelé kezdtünk sétálni.Ledobtuk a táskánkat, és az erdőbe sétáltunk.Hirtelen mocorgást hallottunk egy bokorból, én nagyon megijedtem.Mikor viszont közelebből megnéztem, volt ott egy kiskutya.Felemeltem.-Te jó isten szegényke...-mondtam.-Haza kell vinnünk...-mondtam.-Oké, de ki vigye haza?-kérdezte Berta.-Hát ki más?Hát én!-mondtam kicsit mérgesen a kezemben tartva a kiskutyát.-Na nem!Attól, hogy te találtad, még nem biztos, hogy neked kell hazavinni!-morogta Cass.-Ez igaz!-helyeselt Berta is mérgesen.-De nálunk legalább jó helye van!-mondtam összehúzott szemöldökkel.-Nálunk is jó helye lenne!-kapcsolódott be Lynn.-Nálunk is!!-mondta Cass és Berta egyszerre, és ezen jól összekaptunk.-Akkor is én viszem haza, és vége a veszekedésnek!-mondtam kiabálva, és hazafutottam a kölyökkel.Miután Lynnék is elértek hozzánk is, az ajtó előtt volt a cuccuk, én a szobámban ápolgattam a kicsit, és dühös voltam mindhármukra.A kicsi folyton nyüszített, de igykezetem minél kevesebb fájdalmat okozni neki.Végül sikerült kitisztítanom a sebeit, és egy meleg takaróba bugyoláltam, és magamhoz öleltem.Olyan kis aranyos volt.Elhúztam a szám./Képes voltam egy kiskutya miatt összeveszni a barátnőimmel.Szánalmas vagyok.../-gondoltam szomorkásan.Leraktam a párnámra, és valami kutyakajáért mentem le a konyhába.Találtam még egy nagyon keveset, a szomszéd néni kutyájának tápjából, így elcsentem egy tálkányit, tejet melegítettem egy pohárban, ráöntöttem, és kicsit hagytam, hogy megszívja, majd felvittem a kölyöknek.Jóízűen ette, nagyon éhes lehetett.Még egy tálkában nem túl forró tejet vittem fel, azt is megitta.Nagyon sajnáltam szegényt, de el nem tudtam volna képzelni, hogy hogyan került az erdőbe egy bokor mögé.Ezen kezdtem agyalni, amikor hirtelen megjelent mellettem a fehér macska.Annyira megijedtem tőle, hogy leestem az ágyról.-Bocsi, ha megijesztettelek...-mondta kedvesen.-Mit szeretnél?Igen, most mondhatod, hogy te megmondtad...ezt nem hiszem el, miért vagyok ilyen szerencsétlen??-mérgelődtem.-Igen, igazából tényleg ezért jöttem...-mondta.-Én figyelmeztettelek, de megint nem hallgattál rám!!Miért??-kérdezte könnyes szemekkel, és eltűnt.-Én...-kezdtem bele a mondatba, mikor hirtelen már nem volt az ágyamon.Már teljesen kikészültem, de ez még csak a kezdet volt...