Történetem

 

5. fejezet

A sajnálat közelebb hoz

Valahogy kijutottam az udvarra, mindenki az ajtóra meredt.Egy éljenkiáltás hangzott végig az udvaron.A lányok rohantak oda hozzám könnyes szemekkel.-Eli!!!-visították teli torokból.-Jól vagy?-kérdezték.-Asz...asszem...ne...nem...-összeestem.Egy csomó füst jutott a tüdőmbe, szédültem.Az osztályfőnök és a rajztanár is odajött.Addigra nálam már minden elsötétült, és a napló kiesett a kezemből.A gyengélkedőn ébredtem fel.A lányok szorosan mellettem ültek, és figyeltek.Lassan kinyitottam a szemem, minden olyan homályos volt.Lassan kitisztult a tekintetem, és a lányokra pillantottam.Aggódó, féltő tekintettel meredtek rám.-Eli!Hallasz??-integettek előttem.-Ja, de ne integessetek, mert nem bírom követni...-mondtam.-Ó hála az égnek!-öleltek meg.-Jajj...-mondtam.-Bocsi, bocsi...-mentegetőztek.-Sebaj...-motyogtam.-Mi van a sulival?-kérdeztem.-Eloltották a tüzet...-mondták egyszerre.-Hála az égnek...mindenki megmenekült?-kérdeztem.Bólogattak.Felültem.A fejemet fogtam, még mindig szédültem.-Úgy aggódtunk.-mondta Berta.-Igaz.-helyeselt Cass és Lynn is.Majd leragadt a szemem.-Szerintem most az lesz a legjobb, ha hazamegyek...el fogok aludni itt...-mondtam.-Biztos hogy jól vagy?-kérdezte Lynn.-Szédülök, de igen...-mondtam.-Hazakísérjünk?-kérdezték.-Nincs nálam pénz, csak a bérletem.-mondtam.-Elleszek egyedül is.-mosolyogtam, majd felkaptam a cuccom, és a buszhoz indultam.Mindenki hallott a hírről, így körbevettek engem, de csak komótosan sétáltam tovább.Átmentem a másik oldalra, és jött a busz.Felszálltam, szinte már robotszerűen mutattam fel a bérletemet a buszsofőrnek.Hátrasétáltam.A démomacska megjelent.-Hú olyan jó, hogy látlak...figyelj én sajnálom...-sóhajtottam.Olyan fakó színe volt.-Ez már visszafordíthatatlan Eli...megbántottál egy démonmacskát...nem tehetsz semmit...-mondta halkan.-Kérlek bocsáss meg nekem...annyira sajnálom...-magamhoz öleltem.Valamivel életszerűbb lett...sokkal boldogabbnak tűnt.-Én is hallottam a tűzről...minden rendben?-kérdezte.-Persze.-bólogattam.-Akkor jó...úgy megijedtem...én is sajnálom.De már minden rendben köztetek?-kérdezte.-Persze, mostmár minden rendben...viszont a kiskutyán tudnál segíteni?-kérdeztem.-Azt hiszem igen.-mondta.-Feltéve, ha nincs harag.-mondta.-Persze!Nincs harag!-mosolyogtam kedvesen, és magamhoz öleltem...azt hittem vége ennek az egésznek...de még korántsem volt vége...