Történetem

 

8. fejezet

Sorozatos balesetek

Nem számítottam arra, ami a mai nap következett...az a bizonyos árny, akitől úgy megijedtem még tegnap a sorakozónál, egész nap megjelent mindenhol...de furcsa dolgok kezdtek el történni velem.Az első óra tesi volt.Minden jól alakult...egészen addig, amíg nem kezdtünk el futni...már a 4. körömnél tartottam az 5-ből, amikor hirtelen valamiben elbotlottam és elestem.A bokám reccsent egyet, és képtelen voltam felállni.-Eli jól vagy?-siettek oda a lányok.Megfogtam a bokám.Nagyon fájt.A bordásfalnál estem el, így annak segítségével felálltam, de én ott is maradtam.Nem tudtam volna tovább menni, iszonyatosan szúrt, és sajgott a bokám.Mikor vége lett a tesiórának a lányok segítségével az öltözőbe bukdácsoltam...szünetben benéztem a védőnőhöz.Miután megfogta a bokámat, és kicsit megnyomta, hajszál híján sikítottam egyet.Elengedte, és egy gyors kötést tett rá, majd azt mondta, próbáljam meg nem terhelni.Ez elég nehéz lett volna, de valahogy próbálkoztam.A következő óra ének volt...a küszöbben megbotlottam, és elestem.Különösebben nem történt semmi bajom, de az osztály jót röhögött rajtam néhány lány kivételével...elég cikisen éreztem magam, felálltam-nagy nehezen-és leporoltam magam, majd szúrósan néztem azokra, akik röhögtek rajtam, majd a helyemre bicegtem, és leültem, majd a padba fordultam, de bevertem a lábamat.Majdnem elkezdtem hangosan kiabálva szitkozódni, de elhallgattam, és halkan morogtam magamban valamit.Énekelni semmi kedvem nem volt, egész órán hallgattam.Szerencsére az osztályfőnök észrevette, hogy nem vagyok jól, így óra végén odajött hozzám.-Eliza, nem kellene hazamenned?-kérdezte, és aggódóan végigmért engem.-Nem, köszönöm...ezt a napot még túlélem...holnap úgyis elmegyünk...-sóhajtottam.-Holnap költöztök?-kérdezte sóhajtva.-Igen.-mondtam.-De azt hiszem nekem most mennem kell...-mondtam.-Rendben menj csak.-mondta, és felkaptam a táskámat elindultam kifelé, majd komótosan-bár bicegve-elindultam a folyosón.Éppenhogycsak kikerültem a kicsapódó lány wc ajtaját.-Ez most komoly??-morogtam.Épségben eljutottam a matekteremig, ahol lehuppantam a székemre.De ekkor a szék hátradőlt, én pedig pár másodpercen belül a földön csücsültem.Egyre dühösebb lettem, végül sírni kezdtem.-Mi a fenéért történik velem mindig ilyen???-morogtam.-Eli szerintem nyugodj le...-érintette meg a vállamat Lynn.-Hagyjál.-mordultam fel, és "lefeküdtem" a padra.-Okééé...-húzódott el.-Bocsi.-mondtam.Elegem volt a mai napból...