Történetem

 

11. fejezet

Hajszál híján halál

Miután hazaértünk hozzánk, felmentünk a szobámba, és beszédbe elegyedtünk...a suliról, a tanulásról, és az állatokról...már fogalmam sincs, hogy hogyan, de valahogy áttértünk az árnyakra, és amint egyre jobban belemelegedtünk a témába, engem egyre jobban átjárt a félelem...Lynn ezt nem láthatta, hisz csak beszélt, csak beszélt...ugyan rám nézett miközben mondta a magáét, de úgymond nem figyelt rám.Bekapcsolódtam a beszélgetésbe...egy kis idő múlva megjelent mellettem a szellem, és nagyot nyeltem...Lynn persze ezt sem vette észre, de amikor hirtelen meglátta elsápadt, falfehér arcomat, nagyon megijedt.-Eli jól vagy?-kérdezte.-Pe..persze...lemegyek...inni.-mondtam, és becsuktam az ajtót magam után.Mikor leléptem fentről az első fokra, hirtelen megcsúsztam és nagyokat pattogva lebukfenceztem a lépcsőn, és az alján elterültem.Még annyit hallotam, hogy Lynn visítva rohan le a lépcsőn, utána minden elsötétült.A kórházban ébredtem fel, nyakmerevítővel, Lynn az ágyam mellett leste egy székről, hogy mikor ébredek már fel.Kinyitottam a szemem.-Eli!-visított.-Istenem úgy aggódtam...-könnybe lábadt szemmel megölelt.Felnyögtem.-Ó...bocsi.-engedett el.-Mi...mi történt?-kérdeztem.-Nem tudom...gondolom leestél a lépcsőn...-mondtam.-Ja igen...mióta vagyok itt?-kérdeztem.-Összesen 3 napja, kómában voltál, és majdnem meghaltál...-mondta könnyes szemekkel.-Tényleg?-vágtam O.O fejet.-De a jó hír az, hogy mivel most nyakmerevítőd van, ezért több ideig maradtok itt.-mondta.-Értem...és ez jó...-mondtam.-De mi történt, megbotlottál, vagy mi?-kérdezte fura fejjel.-Nem tudom.Már régóta látok egy szellemet, és valamiért az meg akar engem ölni...megcsúsztam...-mondtam.-Miért akarna téged megölni bárki is?Ismered egyáltalán azt a szellemet?-kérdezte.-Nem...-motyogtam.-Nem tudom mit vétettem neki, de az tény, hogy meg akar ölni valamiért...csak tudnám miért...-mondtam.-Aha.-válaszolt még mindig tök hitetlen fejjel.-Tudom, elég furán hangzik...-motyogtam.-Úgy aggódtam érted!-borult a nyakamba.-Tudom...-motyogtam.Bejött a nővér, és azt mondta Lynnek, hogy el kell mennie...elkeseredve sóhajtottam.-Majd találkozunk, ha végre kijutok innen...-mondtam, és megfogtam a kezét.Megszorítottam, de csak gyengéden.Mosolyogva visszanézett rám, utána elment.A plafont bámultam egy kis ideig, és semmire sem gondoltam.De mivel a lábam elzsibbadt, összezavarodtak a gondolataim, és igyekeztem valahogy megmozgatni a lábam...miután kizsibbasztottam, még bámultam a plafont pár percig utána bealudtam...